Egészségmegőrzésből jeles

Az NN Ultrabalaton hazánk egyik legnépszerűbb sporteseménye, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is. A táv egy kör a Balaton körül, egyéniben vagy váltóban, futva vagy bringával. A Medicina Egészségközpont a verseny egyik támogatója.

Az esemény 2007-ben indult útjára azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy 200 kilométernél is hosszabb ultrafutó verseny. A kezdeti, 200 fős indulói gárdához évről-évre többen csatlakoztak, az esemény népszerűségét jellemzi, hogy a csapatnevezések 2016-ban – rekordidő alatt – már december elején beteltek, és az online nevezés másnapján már több mint 200 csapat jelentkezett a várólistára. Tavaly  már  több, mint 7500 fő feletti létszám állt rajthoz és 25 országból érkeztek a versenyzők.

A versenyzőknek 32 óra áll rendelkezésre hogy teljesítsék a távot, az Ultrabalaton tehát egy non-stop esemény. Az útvonal során idén már 36 váltópont ad lehetőséget a váltásra, valamint több, mint 40 frissítőpont segíti a célbaérkezést.

A Medicina Egészségpénztár és a Medicina Egészségközpont közös csapata idén is segít a versenyzőknek a verseny ideje alatt egészségügyileg a topon maradni, ezzel is elősegítve, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.

Számunkra nem csak a gyógyulás, hanem az egészségmegőrzés is fontos. 2017 áprilisától szolgáltatásaikat kibővítve többféle olyan vizsgálatot, szűrőcsomagot, kezelést kínálunk, amelyek hozzájárulnak a futók egészségének megőrzéséhez.

Kollégáink a verseny ideje alatt a köveskáli frissítőponton vérnyomást, vércukrot, testzsírszázalékot, valamint BMI-t is mérnek. A frissítőponton talp alá való zenét is szolgáltatunk az Ultrabalaton résztvevőinek, akik emellett az éppen zajló versennyel kapcsolatos információkat is folyamatosan figyelemmel kísérhetik nálunk.

A versenyzőknek a Medicina Egészségközpont speciális, úgynevezett Ultrabalaton csomagot is összeállított.

A csomag tartalma:

“Ultrabalaton” csomag

Belgyógyászati alapvizsgálat (általános állapot felmérés)
Állapotfelmérő laborcsomag: ALAT, GPT,GOT, ALP, CRP, eGFR, Foszfát, GGT, vércukor, HDL koleszterin, Húgysav, Ca, K, Karbamid, Koleszterin, Kreatinin. LDL koleszterin, Na, Összes bilirubin, T. vérkép, T. vérkép, T.vizelet, TSH, Fe

 

A csomag ára 20.000 forint

Akciók
POSZT-COVID CSOMAG
Új szűrővizsgálatunk segítségével minden fertőzésen átesett páciensünk teljes körűen ellenőrizheti fizikai állapotát. Ha decemberben foglal januári időpontot, 4000 forint kedvezményt adunk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Elsőként értesülhet új szolgáltatásainkról, akcióinkról.