shutterstock_646569397Sajnos hazánkban rengeteg kullancs található. Szezonban érdemes elővigyázatosnak lenni, kullancsriasztót használni, és beadatni magunknak és családunknak a legfontosabb kullancs által terjesztett betegség, az agyvelőgyulladás elleni védőoltást.

 

 

Hol?

A kullancsok Magyarországon a nedves, erdős vidékeken, tehát az északi, a nyugati és a délnyugati tájakon gyakoriak. Meglehetősen fertőzöttek az itteni országhatárok melletti területek. Ezen a részen minden ezredik kullancs hordoz valamilyen kórokozót.

Ezek a rovarok a sűrű, alacsony fűvel vagy cserjékkel borított övezeteket kedvelik, amelyek nedves mikroklímát, a naptól és a széltől való védelmet és kellemes táplálkozó helyeket kínálnak. Az erdők, erdőszélek, tisztások, rétek, folyó- és patakpartok tökéletesen megfelelnek ezeknek a követelményeknek.

Mikor?

A kullancsok a telet egyféle merev állapotban élik túl. Amikor beköszönt a melegebb időt hozó tavasz és az azt követő nyár, akkor lesznek igazán aktívak. Ahhoz azonban, hogy ne száradjanak ki, magas páratartalom szükséges. A kullancsok legaktívabb időszaka tehát június elejétől szeptember közepéig terjed. A nap folyamán főleg délelőtt és kora este mozgolódnak.

Hogyan?

A látó kullancsok a fűszálak árnyékos oldalán várják áldozatukat, akire alulról kapaszkodnak fel. A szem nélküli, vak kullancsok azonban tájékozódásukhoz az elülső lábaikon lévő Haller-szervet használják, aminek segítségével azt képesek érzékelni, hogy valami vagy valaki közeledik feléjük. Ahhoz, hogy a vak kullancs ily módon tájékozódjon, mintegy másfél méter magasra kell másznia a cserjéken vagy a facsemetéken. Ebben az esetben a kullancs fentről levetve magát jut el a célig.

A védekezés fontos

Napjainkban rengeteg kullancsriasztó létezik. Felhasználásuk egyszerű. A megfelelő védelem érdekében a kérdéses bőrfelületre kell juttatni az adott szert, így néhány órán keresztül nem kell aggódnunk. A természetben megtalálható anyagok közül hatékony kullancsriasztó lehet még a borsmenta, levendula és almaecet is.

Ami a védőoltást illeti, jelenleg nem létezik olyan, emberek számára kifejlesztett vakcina, ami immunissá tenné a szervezetet a kullanccsal szemben. A vérszívók ellen kifejlesztett oltás valójában csak a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás – kullancsencephalitis – ellen nyújt védelmet. A szintén általuk terjesztett Lyme-kór ellen nem véd. Az FSME aktív védőoltás három oltásos alapimmunizálásból áll, de ez csak akkor hatékony, ha megfelelő ellenanyagszint alakul ki az oltottak szervezetében. Ezért érdemes időben gondoskodni a védőoltás beadásáról.