Menü
A Róbert Rendelő novemberre egy különleges akcióval készült. Egy szűrővizsgálat kifejezetten férfiaknak, s hozzá 30 százalékos kedvezmény a hölgyeknek! A Róbert Kórház & Rendelőintézet csatlakozott ahhoz a világméretű kampányhoz, amely a novemberi hónapot a férfiak egészségének, a férfias erő mind további megőrzésének szenteli. Biztosan hallott már róluk, a Movember Foundation azért jött létre, hogy a prosztatarák szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet (szolidaritásból novemberben bajusz viselésére buzdítják a férfiakat). Magyarországon a prosztatarák a második leggyakoribb halálok az ötven év feletti férfiak körében, s évente hatezer új esetet regisztrálnak. Lényegesen csökkenthető lenne ez a szám a szakemberek szerint, ha a férfiak, 45-50 éves kortól éppúgy évente legalább egyszer elmennének szűrésre, ahogy a hölgyek is teszik, az évek óta tartó kampányoknak köszönhetően. Ezért is lett a Róbert Kórház & Rendelőintézet kampány mondata a TEDD MEG ÉRTEM!
Statisztikai adatok szerint a nők másfélszer többször mennek el orvoshoz – szűrésekre – mint a férfiak. Így nem marad más, hölgyeim: meg kell kérni az urakat, hogy legyenek tekintettel arra a fontos körülményre, hogy a családjuknak szüksége van rájuk. Nem kicsit, nagyon!
Gondolkodott már azon, Ön hogyan tudná rávenni a család férfi tagjait arra, hogy részt vegyenek egy szűrővizsgálaton, amelynek célja a prosztatarák megelőzése? A három részből álló vizsgálat alapesetben tejesen fájdalommentes. Fontos tudniuk a férfiaknak, hogy a vizsgálatok egyik része, az úgynevezett tapintásos vizsgálat pár másodperces kellemetlensége apró pici semmiség ahhoz képest, amikor már a prosztatarák tüneteivel fordulnak orvoshoz! Pedig az időben felfedezett rosszindulatú elváltozás a mai módszerekkel már 100 százalékban gyógyítható! Ezért fontos, hogy elmondja férfi partnerének: TEDD MEG ÉRTEM! Az már tényleg csak a partner jóérzéséhez tartozik, ha Ön is elmegy vele, vagy néhány nappal később Ön is elvégeztet egy nőgyógyászati szűrővizsgálatot! Hiszen ekkor az Ön vizsgálata harminc százalékos kedvezményt élvez. Mindezt annak érdekében, hogy magát és családját megnyugtassa és biztonságban tudja.
A Róbert Rendelőintézetben prosztatarák szűrővizsgálaton résztvevő férfiak november 1. és december 15. között egy kupont kapnak ajándékba, amelyet egy hölgy 30%-os nőgyógyászati szűrővizsgálatra válthat be 2016. január 31-ig.
Cím: 1121 Budapest, Budakeszi út 36/C.
Bejelentkezés: 06 40 372 300.
Szeretettel várjuk hívását!
Kövessen minket a Facebookon!
A prosztatarák szűrés három vizsgálati módszert foglal magába.
Labor – vérvétel
A vérből a diagnosztikai módszerek fejlődésének köszönhetően kimutatható a PSA (prosztata specifikus antigén). A vizsgálat megbízható; a megemelkedett PSA szint azonnal jelezheti a prosztatában kialakuló elváltozásokat, amelyek szerencsére nem feltétlenül rosszindulatúak. Lehet egy gyulladás, vagy a gesztenye nagyságú szerv megnagyobbodása. Ezért szükségesek a további vizsgálatok, amelyek vagy a prosztatarák jelenlétét, vagy az utóbbit – gyulladást vagy megnagyobbodást – igazolhatnak vissza. Ebben az esetben is megfelelő ellátásban részesül a beteg, hiszen egy esetleges gyulladást éppúgy kezelni kell, hogy ne legyen belőle krónikus gyulladásos állapot, amely a beteg számára akár évekig, kisebb-nagyobb panaszokat okozhat.
Ultrahang
A fájdalommentes ultrahangos vizsgálat rendkívül pontos képet és azonnali visszajelzést ad a prosztata szerkezetéről, állapotáról. Általa közelebb jutunk a még tüneteket nem produkáló prosztatarák kiszűréséhez is, hiszen ha az ultrahang inhomogenitást mutat, mindig gondolni kell arra: vagy krónikus gyulladás, vagy rosszindulatú elváltozás állhat a háttérben.
Manuális
Fentiek ismeretében fontos a harmadik, úgynevezett tapintásos, a betegség megelőzésére irányuló vizsgálat – a prosztata végbélen keresztüli manuális vizsgálata. Ez szintén elkerülhetetlen s bár gyakran találják kellemetlennek, fájdalommal nem jár. Az orvos a vizsgálatot diszkrécióval és kíméletesen végzi.
A prosztatarák szűrés ára 26.000 Ft és kétszeri megjelenéssel jár.
Bejelentkezés a Róbert Rendelőintézetben: 06 40 372 300.
A nőgyógyászati rákszűrés tartalma és menete
A nőgyógyászati rákszűrés ára 30%-os kedvezménnyel 15.400 Ft, és egyszeri megjelenést igényel.
Bejelentkezés a Róbert Rendelőintézetben: 06 40 372 300.
Az urológiai szakterület orvosai a Róbert Rendelőben:
Dr. Almási Mária rendelési ideje: csütörtök 8.30 – 13.00
Dr. Merth Gábor rendelési ideje: hétfő 8.30 – 12.30; kedd 8.30 – 11.30; péntek 8.30 – 13.00
Prof. Dr. Romics Imre rendelési ideje: kedd 17.30 – 20.00
Dr. Péteri László rendelési ideje: szerda 10.00 – 14.00
Dr. Váczi László rendelési ideje: csütörtök 16.00-18.00
Nőgyógyászati rendelések időpontjai:
Dr. Anga-Kis Balázs rendelési ideje: kedd 9.00 – 13.00; Péntek 9.00 – 13.00
Dr. Balogh Illés rendelési ideje: szerda 9.00 – 13.00
Dr. Bínó Brúnó rendelési ideje: hétfő 9.00 – 13.00; Csütörtök 9.00 – 13.00; Csütörtök 15.00 – 16.00
Dr. Kovács Péter rendelési ideje: szerda 16.00 – 19.00
Dr. Lengyel Mária rendelési ideje: szerda 13.00 -16.00
Dr. Versényi Tibor rendelési ideje: kedd 15.00-18.00
Szeretettel várjuk hívását!
Időpont egyeztetés: +36 40 372 300