Július – augusztusi hírlevél

Tisztelt Páciensünk!

Július-augusztusi hírlevelünkben szeretnénk néhány tanáccsal is szolgálni amellett, hogy természetesen az önfeledt pihenés közben is bármikor számíthat ránk. Ezért hirdetjük meg kedvezményesen bőrgyógyászati, valamint állapotfelmérő laborvizsgálatokból álló nyári csomagunkat, amelyet 29.900 forint helyett augusztus 31-éig 25.000 forintért ajánlunk szíves figyelmébe.
A nyári örömöknek is lehetnek kockázatai, különösen ami a bőrünket illeti. Hírlevelünkben ezekre a jellegzetes nyári esetekre hívjuk fel szíves figyelmét, remélve, hogy megelőzi azokat. Tünetek megjelenésekor azonban az a biztos, ha azonnal hozzánk fordul.
Rendelőnk hét –és napközben egész nyáron nyitva áll. Akut foglalkozás egészségügyi ellátási ügyeletünk pedig éjjel, valamint hétvégén is várja szeretettel hívását szükség esetén, a 06 1 599 9971 –es számon.


A BŐRGYÓGYÁSZ…

nyárra vonatkozó tanácsai tehát arról, hogy milyen bőrbetegségek hogyan reagálnak a napsütésre

Erős napsütés hatására előfordulhat, hogy a szervezet legyengül és kevésbé áll ellen a szervezetben már jelen lévő, herpesz vírusokkal szemben. Sokaknál a napozás rendszeresen a herpesz jellegzetes tünetét idézi elő.

A pikkelysömör általában kedvezően reagál a napfényre, a foltok eltűnnek, főleg, ha a napfényhez még sós vizes fürdő (tenger) is járul. Valóban sok bőrgyógyász ajánlja a tengerparti nyaralást a pikkelysömör kúrálására. E bőrbetegségben szenvedők 10 %-ánál azonban épp a napfény hozza elő a bőrelváltozásokat. Érdemes orvossal konzultálni nyaralás előtt.

Az ekcéma tüneteinek gyengülését szintén elősegítheti a napozás, amennyiben az mértékkel történik.

Ismeretlen eredetű kiütésekkel azonnal be kell jelentkezni bőrgyógyászati vizsgálatra! Mivel ezek oka eltérő, ezért kezelésük is eltérő módszereket igényel. A leggyakoribb okok az allergia, a bőrfertőzés, vagy súlyos rovarcsípés. A megjelenő fájdalmas viszketésre csak átmeneti megoldást nyújt a patikában kapható hűsítő folyadék vagy kenőcs. Nyáron gyakori, hogy a testhajlatokban jelennek meg kellemetlen, gombásodás jeleit mutató apró pöttyök. Ez utóbbit megelőzhetjük nedvszívó és irritációt elkerülő ruházat viselésével, valamint speciális hintőporok használatával. A bőrgyógyász gyakorlott szemmel azonnal látja, milyen gyógymód szünteti meg a kiütéseket és a panaszokat, ajánlott tehát a pontos diagnózishoz a bőrgyógyász szakorvos mielőbbi felkeresése.

Nyáron felerősödhetnek a pattanásos, aknés, rosaceás bőrtünetek. Különösen serdülőkorban okozhatnak kellemetlen perceket az erősebb faggyútermelés hatására az arcon megjelenő pattanások. A bőrgyógyász személyre szabott kezelése mindenképpen javasolt ezekben az esetekben.

Nyáron gyakori az úgynevezett uszodaszemölcsök megjelenése a test különböző részein. Ezen szemölcsök kezelésével nem érdemes késlekedni. A bőrgyógyász kis beavatkozással megszünteti a problémát.

Szeretettel várjuk hívását!
Időpont egyeztetés: +36 40 372 300

Kövessen minket a Facebookon!


 A BŐRGYÓGYÁSZ…

útmutatója a D vitamin tumor megelőző hatásáról, valamint arról, mit jelent a napvédők faktorszáma

Egy felnőtt, szükséges napi D vitamin adagját mindössze 10 perc alatt megszerezheti. Elég, ha a fejét és a karját éri a napfény, amelynek UVB sugarai bőrünk mélyebb rétegeibe kerülve elősegítik a D vitamin szintetizálódását. A D vitamin tumor megelőző hatása bizonyított, különösen prosztata- mell- és vastagbélrák esetén. Ezen kívül csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyét. Ezért a napfürdőzést tekinthetjük az egészségünk részének is, a mértékletességen múlik, hogy azzá válik-e.

A fényvédő krémek kétféle hatásmechanizmussal rendelkeznek – fizikai és kémiai típusú fényvédők. A fizikai fényvédő krémeknek van a jól ismert kellemetlen „fullasztó” hatásuk, mivel egy réteget képeznek a bőr felszínén, hogy visszaverjék a nap káros UVA és UVB sugarait. A kémiai fényvédők úgy hatnak, hogy elnyelik a káros sugarakat. A legkorszerűbb fényvédő krémek használatával elkerülhető a kellemetlen fullasztó érzés – gél, spray és vizes alapú krémek kaphatók, könnyűek, jól felszívódóak, hatásosak.

Csecsemőkre kizárólag fizikai fényvédő krém használható, mivel ők hajlamosabbak az allergiára és mindenképpen el kell kerülni, hogy kémiai anyag jusson a bőrükbe. Éppen ezért különösen figyeljünk arra, hogy gyermekeinket ne engedjük sokáig tűző napsütésben, fedetlen testtel játszani. Amennyiben megoldható árnyékos helyet keressünk számukra, lenge, de elfedő ruházatba öltöztessük őket és fizikai fényvédővel kenjük bőrüket.

Napvédők faktorszáma. Gyakran megkérdezik a bőrgyógyászt, hogy mit jelent a napvédőkön található faktorszám. A faktorszám pontosan csak egy hozzátartozó táblázattal együtt értelmezhető. A táblázat tartalmazza a bőrtípus jellegét és azt az időtartamot, hogy egy-egy bőrtípus mennyi percet tölthet a napon leégés nélkül. A különböző fokozatú (faktorszámú) napvédő ezt az időtartamot nyújtja meg különböző mértékben. Akit érdekelnek a részletek, tanulmányozza az alábbi táblázatot:

 

Jellemzők Napvédő nélkül napon tölthető idő 15-ös faktorszámmal
1-es bőrtípus Haj: szőke vagy vörösSzem: világoskék
Bőr: fehér, szeplős
2-5 perc kb. 30 perc
2-es bőrtípus Haj: szőke
Szem: kék, zöld vagy szürke
Bőr: fehér, kissé barnul
5-10 perc kb. 2 óra
3-as bőrtípus Haj: sötétszőke, világosbarna
Szem: szürke, zöld vagy barna
Bőr: bézs, barnulni képes
10-20 perc kb. 3 óra
4-es bőrtípus Haj: barna
Szem: barna
Bőr: kreol, jól barnul
20-40 perc kb. 3 és fél óra
5-ös bőrtípus Haj: sötétbarna
Szem: sötétbarna
Bőr: sötétbarna, gyorsan barnul
40-60 perc jellemzően nem ég le
6-os bőrtípus Haj: fekete
Szem: sötétbarna, szinte fekete
Bőr: sötétbarna, fekete
jellemzően nem ég le jellemzően nem ég le

 

Bőrgyógyászaink rendelési időpontjai:

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök
Dr. Sápy Mónika9.00 – 13.00 óráig Dr. Noll Judit8.40 – 10.40 óráig Dr. Noll Judit8.40 – 10.40 óráigés15.00 – 17.40 óráig Dr. Kassay Erzsébet9.00 – 13.20 óráig
Dr. Sápy Mónika14.00 – 18.00 óráig

 

Szeretettel várjuk hívását!

Időpont egyeztetés: +36 40 372 300

Kövessen minket a Facebookon!

Akciók
POSZT-COVID CSOMAG
Új szűrővizsgálatunk segítségével minden fertőzésen átesett páciensünk teljes körűen ellenőrizheti fizikai állapotát. Ha decemberben foglal januári időpontot, 4000 forint kedvezményt adunk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Elsőként értesülhet új szolgáltatásainkról, akcióinkról.