Menü
Legutóbbi cikkünben a stroke-ról, annak felismeréséről, megelőzéséről írtunk. Ehhez kapcsolódóan most egy egy olyan mobil EKG-t mutatunk be olvasóinknak, aminek nagy szerepe lehet többek között a szélütés megelőzésében is.
Mert a WIWE bizony képes a stroke és hirtelen szívmegállás kockázati értékelésére, emellett lépésszámláló, és kalóriaszámláló funkcióval is bír. Vizsgálati eredményeink naplózásának köszönhetően mi magunk is megfigyelhetjük, követhetjük és persze orvosunkkal kiértékeltethetjük a kapott eredményeket.
A WIWE fejlesztése körülbelül két évet vett igénybe, az algoritmus hátteréhez szükséges kutatás viszont több évtizeden át zajlott. A készülék természetesen átesett a szükséges engedélyeztetéseken és orvostechnikai eszközként került forgalomba. A WIWE fejlesztője és gyártója már ötven éve az egészségügy szolgálatában áll, termékeiket a világ mintegy negyven országában használják.
Az egészségügyi termék készítői a fejlesztés érdekében több orvosi egyetemmel is együttműködnek. Az egyik ilyen egyetem például a Harvard, ahol abban segít majd a WIWE, hogy napokkal előre látható legyen, kinél áll fenn például a szívinfarktus veszélye.
Hogyan működik?
A WIWE ingyenes applikációval működik. Az alkalmazás letöltését követően a készülék bluetooth-on keresztül veszi föl a kapcsolatot a telefonnal, amin applikáció fut, és amiben az adatok is rögzülnek. A termék bekapcsolása egy tíz másodperces próbaméréssel indul. Gyakorlatilag ez alatt az idő alatt győződik meg róla a program, hogy mindent jól csináltunk, és a hüvelykujjainkat megfelelően helyeztük el az érintési felületeken. Ezt követi az egy perces EKG elkészítése. Az orvosi eszköz egy perc alatt klinikai szintű kiértékelést végez. Az intelligens algoritmus pontossága 98.69%, azaz ekkora eséllyel határozza meg a valóban beteg mintákat.
Az egy perc leteltével három kiértékelési szempont szerint rendszerezi az adatokat. A zöld-sárga-piros méréstartomány jelzi, hogy eredményünkkel szükséges-e orvoshoz fordulnunk, vagy sem. Értelemszerűen zöld jelzés esetén minden rendben, és nincs teendőnk, a sárga jelzés a normálistól időnkénti eltérést jelez, a piros pedig komoly problémára hívja fel a figyelmet. A mérés végén az eredmény online, e-mailben elküldve PDF formátumban osztható meg.
Kik használhatják?
A készülék egyszerű használata bárki számára könnyedén elsajátítható, azonban jó, ha tudjuk, hogy a mérési határérték-paraméterek 18 éven felüliekre lettek optimalizálva. Ettől függetlenül egy gyerek kardiológus számára is értelmezhetőek a kapott mérési eredmények, de arra mindenképpen figyeljünk, hogy a gyerekek a készüléken található érintési pontokat jól fogják le, különben az eredmény nem feltétlenül lesz megbízható.
A WIWE a Mobile Word Congress-en
Azok, akik eljutnak idén az idén február 26 és március 1 között Barcelonában szervezett Mobile World Congress-re, azon túl, hogy megtekinthetik a terméket, ki is próbálhatják majd. A WIWE csapata ebben az évben két rövid előadással is készül, melyekre az úgynevezett Showcase Stage program keretében kerül sor. A program egyébként a legfigyelemfelkeltőbb nemzetközi innovációknak ad bemutatkozási lehetőséget.