- A pánikbetegségnél kialakul egy félelem a további pánikrohamoktól. Egy idő után ez kerül előtérbe. Lehet, hogy ha már fél éve nem volt roham, az illető, akkor is fél, mégpedig attól, hogy esetleg jön egy újabb pánikroham, tehát egy idő után már magától az ismétlődéstől való rettegés tartja fogságban. Ez nem más, mint félelem a félelemtől. Ilyenkor megpróbálja elkerülni azokat a helyeket, ahol a pánikroham megjelent. Nem megy vásárolni, nem száll a liftbe, nem ül autóba stb. ezzel azonban fokozza a pániktól való félelmet. Az elkerülő viselkedés fenntartja a problémát, hiszen nincs félelmet cáfoló élmény, a félelem nem tud kioldódni. A pánikbetegség mögött szeparációs szorongás áll, gyakran megjelenik a haláltól, a megsemmisüléstől való félelem és ez legtöbbször az anyával ( az elsődleges gondozóval ) való kapcsolatra vezethető vissza. Ha az ember olyan helyzettel találkozik, amellyel kapcsolatban úgy érzi, nem tud eredményesen megküzdeni, az félelmet, stresszt okoz
- Miért van az, hogy többnyire nem olyan körülmények között vagy azzal az illetővel vagyunk éppen együtt, aki vagy ami a pánikroham, a felgyülemlett feszültség és szeparációs szorongás hátterében áll, hanem ettől függetlenül, mint derült égből villámcsapás, megjelenik a pánikroham ?
- A fizikai rosszullét sokszor késleltetve jelenik meg, azaz nem feltétlenül tudja összekötni a helyzetet és a rosszullétet. Olyan tünetek jelennek meg, mint pl. szapora légzés, gyors szívdobogás, izzadás, amely sok százezer évvel ezelőtt, amikor a medvétől került „stresszes helyzetbe” az ősember, adekvát válasz volt, hiszen akkoriban fizikailag kellett megküzdeni a kihívásokkal. „Harcolj vagy menekülj” a parancs. Mostanában azonban nagyon ritkán kell megküzdenünk a szó fizikai értelmében valakivel vagy valamivel. Az evolúciósan fennmaradt reakció már nem adekvát. Az első lépés tehát annak a tudatosítása, hogy a szervezetem stresszre, félelmetes ingerre reagál. Mindig körüljárjuk, hogy mi az, ami szenvedést okoz a páciensnek, amitől elmenekülne, amit nem akar észrevenni, amivel nem akar szembesülni, mi az a helyzet, amiben nem akar benne lenni. Számos pszichés probléma mögött a nem elég jó szülő-gyermek kapcsolat áll. Fontos tehát a kapcsolat a megértése, a megjelenő, de el nem fogadott és ezért sokszor elfojtott düh megélése, majd annak elengedése és elgyászolása, hogy az illetőnek az elég jó anya vagy apa nem jutott gyermekkorában. Annak megértése, hogy ezt a hiányt nem tudja pótolni senki mással, csak saját magának tud elfogadást és biztonságot adni. Tehát felnőttként rá kell tudni ébredni arra, hogy már nem várhatjuk el az anyánktól vagy az apánktól, hogy most úgy szeressen minket, ahogy gyermekként vágytunk rá, hanem az a fontos, hogy önmagunkat tudjuk úgy szeretni, ahogyan szükségünk van rá, azaz elfogadni magunkat a hibáinkkal együtt. Ez azonnal pozitívan fog kihatni a kapcsolatainkra (szüleinkkel és a párunkkal) is, hiszen nem lesznek már irreális elvárásaink. Ha én kiszállok a játszmából,( pl úgy , hogy elmegyek egy pszichológushoz és már rálátok a játszmára ) akkor az anyám, az apám, vagy a párom sem tud játszmázni velem, hiszen ez egy két résztvevős, adok-kapok kapcsolat. Ha másképp reagálok mint eddig, akkor nem működik tovább a játszma. Bezárul, lezárul. Ez pedig kiutat jelent a pánikbetegségből is.
- Sokszor kerülünk olyan elakadásokba, amik újra és újra megtörténnek velünk. Adott szituációk, ugyanazok a dolgok nem sikerülnek, ugyanazt a típusú partnert találjuk meg, nem tudunk továbblépni a karrierünkben. Nem tudunk előre lépni és egy helyben toporgunk. Ezek az elakadások mit válthatnak ki bennünk, hogy találjuk meg a kiutat és kiválthatnak-e pszichés problémákat?
- Az ismétlési kényszer fontos tényező. Ez azt jelenti, hogy amit megtanultunk lépésmódokat, kisgyerekként vagy fiatalkorban, az az ismerős és azt ismételjük újra és újra, még akkor is, ha ez az ismétlődés nem visz előre, sőt, hosszú távon, akár rosszat is tehet nekünk. Ugyanazokat játszmákat játsszuk. Ezért ha túl gyakori, hosszan tartó vagy már számunkra zavaróak ezek az ismétlődő elakadások, akkor nagyon hasznos a külső segítség, hogy kívülről rálássunk, mik azok a helyzetek amik ismerősek nekem és én folyamatosan belekerülök. Ilyen helyzet lehet pl. az autoritás probléma, ami többnyire az apával van összefüggésben. Ennél az elakadásnál a munkahelyen gyakran kerülhetek összetűzésbe a főnökömmel vagy érezhetem gyakran azt, hogy a főnököm kihasznál vagy leértékel.
Jó, ha olyan könyveket olvasunk vagy filmeket nézünk, amikben a főhőssel nehézségek történnek, de megoldja őket, hiszen így, vele azonosulva átélhetjük mi is a „ győzelmet”. Ha látjuk, hogy van megoldás, kiút, az nagyban hozzájárul a saját erőforrásaink mozgósításához és csökkenti az izoláció érzését. Nem szabad hagynunk, hogy ezek a saját előállítású szorongások teljes mértékben átvegyék az uralmat felettünk. Az életben vannak nehezebb helyzetek, megoldandó szituációk, de alapvetően, az élet olyan, amilyennek érezzük, érezni akarjuk és ahogyan mi alakítjuk. Ha pedig az életvezetésünket bármi gátolja vagy jelentősen nehezíti, akkor mindenképpen érdemes úgy alakítani, hogy a pszichológus segítségével megértsünk, rálássunk, változzunk, változtassunk és tudjunk elengedni is. Rossz beidegződött hiedelmeket, gondolatokat, szorongásokat, blokkoló tényezőket.
