Vissza

Vizelettartási zavarok

Vizelettartási zavarok kezelése a budapesti szakrendelőben

A vizeleti inkontinencia majdnem minden negyedik nőt és minden tizedik férfit érint valamikor az élete során. Általában minden korosztályban előfordul, bár az életkor előrehaladtával egyre gyakoribb és az esetek is súlyosbodnak. Önmagában nem életveszélyes betegség, mégis igen komoly következményei lehetnek, hiszen az inkontinencia elősegítheti a közösségtől való elszigetelődést és ezzel egyfajta depressziós spirál kialakulását.

Tovább

A tünetek hátterében változatos okok húzódhatnak meg, amelyek lehetnek szervi, vagy lelki eredetűek, és ennek megfelelően különbözik a kezelésmódjuk is. Maguk az érintettek általában szégyellik állapotukat, pedig az első és legfontosabb lépés szakember segítségét kérni, hiszen az esetek nagy részében az inkontinencia gyógyítható azzal, hogy a kiváltó tényezőt megszüntetjük.

A kezelési módoknak négy nagyobb csoportja létezik, mégpedig a viselkedésterápia, a gyógyszeres terápia, a gyógyászati segédeszközök alkalmazása, illetve a műtéti beavatkozás. Általánosságban elmondható, hogy az orvosok a legkisebb beavatkozással járó, konzervatív kezelési módoktól haladnak az egyre nagyobb beavatkozások felé.

A vizelettartási problémáknak a kiváltó okok alapján négy típusát különböztetjük meg. A stressz vagy terheléses inkontinencia oka az elégtelen húgycsőzáró mechanizmus. Elsősorban a túlsúly leadásával és intimtornával kezelhető, de ezek eredménytelensége esetén megfelelő műtéti megoldásra is szükség lehet. A második leggyakoribb típus a késztetéses vagy sürgősségi inkontinencia esetén a gyakran jelentkező inger azonnali vizelésre kényszeríti a beteget. Ez egy idő után a napi életvitelt is jelentősen befolyásolja. Oka a hólyag falának, nyálkahártyájának fokozott érzékenysége, ingerlékenysége. Megelőzésére lehetőleg csökkenteni kell a hólyag belső falát irritáló anyagok, erős fűszerek, nikotin, alkohol, koffein bevitelét. Ha a tünetek már állandósultak, gyógyszeres terápiát alkalmazunk. A reflex és a túlfolyásos inkontinencia esetén a megoldást általában valamilyenfajta sebészeti beavatkozás nyújthat.

A megfelelő kezelési mód kiválasztása igen összetett feladat, a siker kulcsa pedig a megfelelő diagnózis felállítása, amihez mi a nyugodt és bizalmas légkör biztosításával is hozzájárulunk. A kezelés elkezdése után gyakran látványosan javul a páciens állapota, ám amennyiben mégsem, akkor jöhet szóba a műtéti kezelés. Férfiak esetén, az inkontinencia hátterében a prosztata megnagyobbodása is állhat, ez esetben is műtétileg kell csökkenteni a szűkületet okozó prosztata méretét.

Bizonyos esetekben elegendő lehet az életmódváltás vagy bizonyos szokások módosítása. A vizelettartási nehézségek egyik súlyosbító tényezője például az elhízás, ezért a testsúlycsökkentés általában nagyon hatékony lehet a kezelésben. Kiváltó ok lehet a túl sok koffein vagy alkohol fogyasztása is, de érdemes a dohányzást is elhagyni, hiszen az tartós köhögést okozhat. Mellőzni kell továbbá a záróizomnyomást csökkentő gyógyszerek fogyasztását és figyelni kell az elfogyasztott folyadék mennyiségére is.

Rendelési idő

Medicina Egészségközpont 1125 Budapest, Istenhegyi út 29.
+36 1 510 0510
Csütörtök
7.30-tól 13.00-ig
Hétfő
11.30-tól 15.30-ig
Kedd
8.30-tól 11.30-ig
Péntek
11.30-tól 15.30-ig
Csütörtök
16.00-tól 18.00-ig