Vissza

Gyermek-endokrinológia

A túlsúlyos gyerekek a csúfolódás kereszttüzében élnek. Szüleik tehetetlenül állnak a probléma előtt, és gyakran diétára kényszerítik az amúgy is kínlódó fiatalt. Pedig lehet, hogy hormonháztartásával és nem étkezési szokásaival van baj. 

Tovább

Hormonháztartásunk egyensúlya elengedhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez. Gyermekek esetében sincs ez másképp: a belső elválasztású, hormonokat termelő mirigyek felelősek lehetnek a növekedésért, a testsúlyért, vagy a koncentrációért. A hormonháztartás gyermekek esetében is befolyásolja a test szinte valamennyi funkcióját, ezért ha zavar lép fel, érdemes azonnal szakorvoshoz fordulni. Sok olyan tünet is jelentkezhet azonban, amely látszólag nem utal semmi „komoly” bajra, csupán azért mert gyermekünk fáradékony vagy izzadékony, nem rohanunk kivizsgálásra.

Hormonzavarral kapcsolatos problémák esetén, főleg amikor gyerekekről van szó, kiemelten fontos a páciens és az orvos közötti kölcsönös bizalom. A hormonháztartás zavaraira utaló tünetek kellemetlenek, azok megbeszélése pedig akár intim kérdéseket is felvethet. Tudjuk, hogy ez még felnőttkorban sem a legkönnyebb helyzet, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy gyermekek és kamaszok esetében még nagyobb gondot fordítsunk az empátiára és a türelemre. Hormonális problémákra utalhat a túlzott szőrnövekedés, a pajzsmirigy zavarai, a növekedés elmaradása vagy a korai serdülés. A pontos diagnózis és a terápia minél korábbi megkezdése indokolja a szakorvos mielőbbi felkeresését.

Mivel foglalkozik a gyermek endokrinológia?

Az endokrinológia a belgyógyászat speciális területe, amely a belső elválasztású mirigyek betegségeit vizsgálja. A testünk működését szabályozó hormonokat belső elválasztású, úgynevezett endokrin mirigyek termelik. A szakorvos ezekkel a mirigyekkel, a hormonháztartás működésével foglalkozik. Ezek a betegségek már gyermekkorban is jelentkezhetnek.

A belső elválasztású mirigyek az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, mellékvese, petefészek, herék illetve a hasnyálmirigy. A csökkent és a fokozott hormontermelés egyaránt számos betegséget okozhat. A leggyakoribb gyermekkorban jelentkező tünet az alacsony vagy kórosan magas növekedés, a serdülés korai vagy éppen késői megjelenése, esetleg hiánya, fokozott szőrnövekedés, elhízás. Pácienseink leggyakrabban ezekkel a problémákkal keresik fel a szakorvost. Számos olyan tünet is előfordul azonban, amelyet hajlamosak vagyunk nem eléggé komolyan venni, ilyen a székrekedés, az izzadékonyság vagy a koncentráció hiánya. Ezek a tünetek nem feltétlenül keltenek gyanút, de ha tartósan fennállnak érdemes szakorvoshoz fordulni. Alapos orvosi segítséggel és korszerű diagnosztikai eljárásokkal felismerhetők és kezelhetők a hormonzavar okozta betegségek.

Az endokrin mirigyek egyik legjelentősebb szerepe gyerekkorban a növekedés irányítása, a növekedési hormon termelésén keresztül. Gyerekkorban az agyalapi mirigy alulműködésének leggyakoribb tünete a növekedés elmaradása és a késői serdülés. Ahogy felnőtt korban, úgy gyerekeknél is előfordulhat a pajzsmirigy kóros működése. Az alulműködésre, testsúlynövekedés, fáradékonyság, szorulás, a koncentráció csökkenése, míg a túlműködésre az étvágy mellett jelentkező fogyás, izomgyengeség, érzelmi labilitás jellemző. A serdülés késése, vagy éppen korai jelentkezése hátterében, a nemi hormonokat termelő petefészkek, herék betegsége állhat. A korán jelentkező és fokozott szőrnövekedés hátterében szintén hormonális zavar állhat.

Gyerekek vizsgálatakor nagyon fontos, a minél gyorsabb diagnózis felállítása a legkevésbé megterhelő beavatkozás alkalmazása. A kezelés – akárcsak felnőttek esetében – gyógyszerek segítségével történik.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy endokrinológiai problémákról a felnőttek is nehezen nyílnak meg, mert nem csupán a tünetek, hanem azok megbeszélése is kellemetlen, zavarba ejtő lehet. Gyermekek illetve serdülők esetében mindez fokozottan igaz, ezért a rendelőben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy páciens és orvos között minél gyorsabban kialakuljon a kölcsönös bizalom.

Rendelési idők

Medicina Egészségközpont 1121 Budapest, Budakeszi út 36/C
Dr. Muzsnai Ágota
Hétfő
Előre egyeztetett időpontban!-tól -ig
Kedd
Előre egyeztetett időpontban!-tól -ig
Szerda
Előre egyeztetett időpontban!-tól -ig
Csütörtök
Előre egyeztetett időpontban!-tól -ig
Péntek
Előre egyeztetett időpontban!-tól -ig

Kapcsolódó orvosok a rendelőben

Dr. Muzsnai Ágota
Gyermek endokrinológia...